Múlt hétvégén ünnepeltük a születésnapomat. Először a párom szervezett nekem egy meglepetés bulit, amin a barátaink is részt vettek. Volt torta, pezsgő, ajándékok. A lakásunkban szervezte meg a partit, de később még meglepetés volt, hogy elmentünk együtt egy étterembe is. A legtöbben még a lakásunkban megajándékoztak, hogy ne keltsen gyanút, hogy lesz még egy meglepetés. Kaptam virágot, csokit, telefontokot, táskát és még sok személyes apróságot, sőt volt, aki saját kezével készített nekem ajándékot. A párom volt az egyetlen, aki az étteremben ajándékozott meg. Tőle egy gyönyörű karkötőt kaptam, amin rajta van mindkettőnk nevének kezdőbetűje. Tudja, hogy minimalista vagyok az ékszereimmel kapcsolatban, ezért pontosan olyat választott, ami az én ízlésemnek megfelel. Mostanában nagyon megszerettem a karkötőket, de nem volt olyan, amit annyira szeretnék, hogy minden nap hordanám, de hála a párom kedves gesztusának, most már van.
Miután vége lett a baráti vacsorának, elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Otthon kiderült, hogy van számomra még egy meglepetés. A másik ajándékom az, hogy végre beépítjük azt az infra padlófűtést, amiről hónapok óta mesélek a páromnak. (Azt mondta, hogy nem akarta a barátaink előtt elmondani ezt az ajándékot, mert elrontotta volna a megható pillanatot a karkötő átadása után.) Pedig én ugyanannyira örülök ennek is! Mindig is vágytam padlófűtésre, az otthonunk teljessé varázsolására ezáltal. Amikor láttam, hogy létezik infra padlófűtés weboldal, tudtam, hogy ez kell nekem.
Az elektromos fűtés eléggé elterjedt fűtés megoldás manapság, mivel kényelmes és praktikus. Az infra fűtés pedig úgy működik, mint a Nap, hősugarakat bocsát ki, amivel felmelegíti a környezetében található tárgyakat, majd ezek a tárgyak melegítik a levegőt. Ezt az alapelvet használják fel, és kötik egybe a padlófűtés funkciójával. Végeredménynek, a padlóburkolat alá beszerelhető berendezést kapunk, ami hideg téli napokon nagyon jól fog majd esni a talpamnak. De nem csak annak.
A beszerelése csak néhány órát vesz igénybe a szakembernek, mint írják azt a Fűtésrendszerek oldalon, akik felveszik velünk a kapcsolatot, miután a honlapon található űrlapot kitöltöttük. Az ország minden megyéjében lehet igényelni ilyesfajta a szolgáltatást, mert valóban minden megyében vannak szakembereik, akik az elektromos berendezések beépítésével foglalkoznak. Az egyetlen fontos dolog, amit beszerelés előtt tudni kell, hogy a padló burkolatának hőállónak kell lennie. De nálunk szerencsére ezzel nincs probléma, ezért semmi akadálya nincs, hogy felvegyem a kapcsolatot a szerelővel az infra padlófűtés weboldalon.
Az infra padlófűtés előnyei közé tartozik még, hogy semmilyen káros anyag nem keletkezik fűtéskor, ezért a környezet károsítása miatt sem, és amiatt sem kell aggódnunk, hogy valamilyen elvezető szellőző plusz valami kiépítésére lenne szükség. Ami még több könnyebbség számunkra. Manapság már úgy vannak kialakítva az elektromos fűtőberendezések, hogy minél praktikusabb és kényelmesebb legyen a használatuk. Amiatt, hogy tönkremegy, felesleges az aggodalom, mert nincsenek benne olyan alkatrészek, amik elromolhatnának, ezért több évtizedig is számíthatunk a szolgálatukra.
Az infra padlófűtés mellett már elterjedtek különböző elektromos berendezések, amik közül kedvünkre lehet válogatni. Az elektromos eszközök nem csak esztétikusak, könnyen beszerelhetők és megbízhatóan működnek, hanem környezetvédelem szempontjából is a legjobb választásnak tűnnek. Még tovább tudjuk fokozni a takarékosságát, ha ezeket az eszközöket napelemmel kötjük össze. Én, ahogy tehetem, élni fogok ezzel a lehetőséggel és a barátaimnak és a családomnak is ajánlani fogom, hogy ők is tegyenek így. Nem csak a saját érdekükben, hanem a környezetért is. Az említett infra padlófűtés weboldal új világot nyitott meg előttem.